chemsex

Chemsex: mi ez, mivel jár, és hol kaphat segítséget?

A chemsex (magyarosan chemszex) egy olyan téma, amiről a rendelőben ritkán beszélnek maguktól az emberek, pedig sokkal többeket érint, mint gondolnánk. Az elmúlt években már sokat foglalkoztam vele, orvoskollégáknak is tartottam róla előadást több alkalommal, és egy dolog nagyon világossá vált: a legnagyobb baj nem maga a jelenség, hanem a csend körülötte. Aki chemsexel, az gyakran szégyelli, fél az ítélkezéstől, és ezért nem kérdez, nem jár szűrésre, és nem kér segítséget akkor sem, amikor már szüksége lenne rá.

Ez a blogposzt nem erkölcsi kioktatás! Azért írom, hogy aki érintett (vagy a partnere, barátja érintett), pontos információt kapjon arról, mivel jár, hogyan csökkenthetők a kockázatok, és hova lehet fordulni itthon, ha valaki változtatni szeretne.

Mi az a chemsex (chemszex)?

A kifejezés két angol szóból áll össze: a „chems” (vegyszerek) a szerek szlengneve, a „sex” pedig nem szorul magyarázatra. Chemsexnek leggyakrabban azt nevezzük, amikor valaki közvetlenül szex előtt vagy közben használ pszichoaktív szereket, kifejezetten azért, hogy az élmény hosszabb, intenzívebb és gátlástalanabb legyen. A kifejezés a 2010-es években a londoni meleg közösségből terjedt el.

Három szer tartozik ide klasszikusan:

  • metamfetamin (szlengben „tina”, „kristály”), amit szívnak, szippantanak vagy injektálnak
  • mefedron és más szintetikus katinonok, amelyek összetétele tételről tételre változhat, de szintén orrba szívják
  • GHB/GBL (szlengben „G”, „gina”), ami egy folyadék, milliliterben adagolnak, de sajnos hatásos és a veszélyes adag között nagyon kicsi a különbség, extra könnyű túladagolni

Ha ezeket a szereket injekcióban, vénába adják be, azt slammingnek hívják. Ez külön kockázati kategória, mert a vér útján terjedő fertőzések esélye ilyenkor ugrásszerűen megnő.

Mennyire gyakori a chemsex? Egy 2025-ös, 238 vizsgálatot összesítő elemzés szerint a férfiakkal szexelő férfiak körében végzett felmérésekben nagyjából minden ötödik válaszadó érintett. De nem csak meleg férfiakról van szó: az általános népességre vonatkozó adatok szerint is jelen van, és heteroszexuálisok között is létezik, csak róluk sokkal kevesebb kutatás készült. Magyarországról sajnos nincs publikált adat, ami nem azt jelenti, hogy nálunk nincs ilyen, hanem azt, hogy senki nem méri.

Miért csinálják?

Erre a kérdésre a legjobb válasz az, amit maguk az érintettek mondanak. Egy friss felmérés 43 kutatásban, közel 1300 férfi beszámolóját elemezte, és az alábbi motivációk merültek fel:

  • Jobb szex. Hosszabb, intenzívebb, nagyobb libidó és állóképesség.
  • Gátlások nélkül. Jó érzés elengedni magát, kipróbálni dolgokat, magabiztosabbnak lenni.
  • Közelség. A szerek felerősítik az intimitás és az összetartozás érzését.
  • A szorongás oldása. Testkép, vonzerő, egy appon megismert idegennel való első találkozás feszültsége.
  • Menekülés. Magány, depresszió, szakítás, munkahelyi stressz vagy korábbi trauma elől.
  • Közösség. Sokan itt élik meg az elfogadást és azt, hogy valahová tartoznak.

Ezeket azért tartom fontosnak leírni, mert aki ennyi mindent kap a chemsextől, annak az „egyszerűen hagyd abba” nem válasz és nem megoldás.

Milyen veszélyekkel jár?

Nemi betegségek. A kutatások szerint chemsex mellett másfél-kétszer gyakoribb a gonorrhoea, a szifilisz és a klamídia. Érdekes módon nem maga a szer a fő ok, hanem a helyzet, amiben a chemsexet használják: hosszabb alkalmak, több partner, csoportos szex. Egy nagy angol felmérésben a csoportos chemsex két-négyszeresére emelte a gonorrhoea és a szifilisz esélyét, míg a csak kettesben zajló chemsex alig járt kockázatnövekedéssel.

Hepatitis C. Erről sokan azt hiszik, hogy csak a tűvel vagy vérrel terjed. Valójában a közösen használt szívószál is átviheti, mert a szívószál vége éles és apró sérüléseket okoz az orrnyálkahártyán, a szívószálon pedig vér maradhat. Egy vizsgálatban a közös szívószál kilencszeres, a közösen használt szexjáték (ha sérülést okoz) tizenhétszeres eséllyel járt együtt HCV-fertőzéssel.

A GHB túladagolása. A G-nél a hatásos és a veszélyes adag nagyon közel van egymáshoz. Alkohollal vagy nyugtatóval együtt légzésdepressziót, eszméletvesztést, kómát okozhat. Egy brit elemzésben a chemsexhez köthető halálesetek többségében metamfetamint és GHB-t, gyakran a kettőt együtt mutatták ki, az elhunytak fele 42 évesnél idősebb volt. Ez tehát nem a tinédzserek problémája.

Szív és vérnyomás. A metamfetamin és a katinonok ritmuszavart, szívmegállást okozhatnak. A poppers potencianövelővel (például Viagrával) együtt súlyos vérnyomásesést okozhat.

Beleegyezés vagy annak hiánya. A kutatások visszatérően beszámolnak titokban beadott GHB-ről és szexuális erőszakról, amit az áldozatok sokszor maguk sem neveznek annak. Ha volt olyan, hogy nem emlékszik, mi történt, vagy olyasmi történt, amibe nem egyezett bele, az nem az Ön hibája.

Lelki következmények. A használók körében háromszor gyakoribb a depresszió, és a „leeresztés” napjai sokaknál nagyon nehezek, öngyilkossági gondolatokkal együtt.

Honnan tudhatja, hogy már nem Ön irányít?

Nem mindenkinél válik a chemsex problémává. Van, aki ritkán, tudatosan és biztonságosan csinálja. Érdemes viszont őszintén végiggondolni, igaz-e valamelyik az alábbiak közül:

  • egyre nehezebb szer nélkül szexelni, vagy már nem is kívánja józanul
  • az alkalmak egyre hosszabbak, és utána napokig nem tud rendesen működni
  • többet használ, mint amennyit eltervezett, vagy olyasmit csinál, amit józanul nem vállalna
  • kiesett a munkából, elmaradtak a programok, a barátok, a család
  • előfordult emlékezetkiesés, eszméletvesztés, vagy olyan helyzet, amit utólag bán
  • a hétvégét követő napokban nagyon szorong vagy üresnek érzi magát
  • átváltott a szippantásról az injekcióra
  • a környezete aggódik Önért

Ha ezek közül több is igaz, az nem jellemhiba, hanem jelzés. Jelzés arra, hogy érdemes segítséget kérni, mielőtt nagyobb baj történik.

Chemsex biztonságosabban: ártalomcsökkentés és szűrés

A legbiztonságosabb természetesen a szerek elhagyása. De aki most nem akar vagy nem tud leállni, annak is sokat számít néhány egyszerű szabály. Az ártalomcsökkentés nem bátorítás, hanem életmentés.

A szerekkel kapcsolatban:

  • A G-t soha ne keverje alkohollal vagy nyugtatóval, adagolja pipettával vagy fecskendővel milliliterre pontosan, és hagyjon legalább két órát két adag között.
  • Ne használjon szert egyedül: legyen a társaságban valaki józan, vagy beszéljenek meg előre jelzéseket.
  • Saját szívószál, saját tű, soha nem közösen. Szexjátékra mindig új óvszert húzzon.
  • A poppers és a potencianövelő együtt veszélyes.
  • A Pozitív Szemmel kölcsönhatás-kalkulátorán ellenőrizheti, mely szerkombinációk a legveszélyesebbek.
  • Ha valaki nem ébreszthető, fordítsa stabil oldalfekvésbe, és azonnal hívja a 112-t.

A szexuális egészségével kapcsolatban:

  • Rendszeres szűrés háromhavonta: HIV, szifilisz, valamint gonorrhoea és klamídia mintavétellel a torokból, a végbélből és a húgycsőből (mert ezek sokszor tünetmentesek). Ha orrba szippant vagy injektál, a hepatitis C-szűrés is kell.
  • PrEP, ami szinte teljes védelmet ad a HIV ellen, vagy kockázatos alkalom után PEP.
  • Védőoltások: hepatitis A és B, HPV és majomhimlő (mpox) ellen.
  • DoxyPEP, ami bizonyos esetekben csökkenti a bakteriális nemi betegségek kockázatát. Erről érdemes orvossal egyeztetni.

Hol kaphat segítséget itthon?

Itthon is van hova fordulni, és nem kell rögtön a teljes leállást célul kitűzni. A cél az lehet, amit Ön szeretne: csökkenteni, biztonságosabbá tenni, vagy teljesen abbahagyni.

Chill csoport (Háttér Társaság, Pozitív Szemmel program). Sorstárs csoport azoknak, akik úgy érzik, túl gyakran chemszexelnek, csökkenteni szeretnék a szerhasználatot, vagy egyszerűen magányosak ezzel a problémával. Ítélkezésmentes közeg, esténként, havonta egy-két alkalommal, Budapesten, a Háttér Közösségi Térben (VI. kerület, Székely Mihály utca 11.). Csatlakozni egy rövid személyes beszélgetés után lehet: chill@hatter.hu, vagy a HIV-vonalon: +36 1 6333 455.

Narcotics Anonymous (NA) Magyarország. Tizenkét lépéses önsegítő közösség, Magyarországon 1988 óta. Ingyenes és névtelen, élő gyűlések több városban és online is. Az NA célja a szerektől való teljes absztinencia, orvosi kezelést nem nyújt.

Orvos. Szűrés, PrEP, oltások, és ha kell, továbbirányítás addiktológushoz vagy pszichiáterhez. Rendelőnkben, a Béta Klinikán erről is ítélkezés nélkül lehet beszélni: minket nem az érdekel, mit csinál, hanem az, hogy egészséges maradjon.

Ha baj van: eszméletvesztés, légzési nehézség vagy mellkasi fájdalom esetén ne várjon, hívja a 112-t.

A legfontosabb: ne maradjon egyedül vele

A chemsex nem diagnózis, és nem mindenkinél jelent bajt. De ha kérdése van, ha aggódik sajét magáért vagy valaki másért, vagy egyszerűen csak szűrésre lenne szüksége, ne halogassa. Egy őszinte beszélgetés az orvosával sokkal kevesebbe kerül, mint egy elmaradt szűrés vagy egy rossz éjszaka következménye. Rendelőnkben, a Béta Klinikán szívesen segítünk ebben is.

Források:
Georgiadis N et al. Prevalence of chemsex and sexualized drug use among men who have sex with men: a systematic review and meta-analysis. Drug Alcohol Depend, 2025.
Mundy E et al. The complex social, cultural and psychological drivers of the chemsex experiences of men who have sex with men. Front Public Health, 2025.
Satapathy P et al. Association of chemsex and risk of chlamydia, gonorrhoea, and syphilis: a systematic review and meta-analysis. Public Health, 2025.
MacGregor L et al. Sexualised drug use, sexual practices and STI among MSM in the UK. Sex Transm Infect, 2021.

A bejegyzést írta:

Megosztom:

Facebook
LinkedIn
WhatsApp
Nyomtatás
Email

Elmúlt 18 éves?

A törvényi szabályozás miatt muszáj felhívnom a figyelmét, hogy a következő tartalom felnőtt tartalomnak minősülhet.