fbpx
exc-587b45e1197aeadc2b0bc337

Milyen a jó bőrgyógyász?

Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy az emberek szerint mitől jó egy bőrgyógyász. Gyakran hallani a szakterületemmel kapcsolatos közhelyeket: „csak felírja vagy ezt vagy azt a krémet”, „meg sem vizsgált, csak rám nézett, amikor még az ajtóban álltam”, satöbbi. Tudni akartam, hogyan lehetne rácáfolni ezekre az állításokra, és mit várnak el a páciensek egy (jó) bőrgyógyásztól.

Egy teljesen átlagos, járóbeteg-rendelésen eltöltött napon megkérdeztem aznap mindegyik, általam vizsgált pácienst, hogy szerinte milyen a jó bőrgyógyász. Tizenhat betegtől kaptam választ, ami statisztikailag nem nagy szám, ám privát felmérésem végére meglehetősen meglepődtem. A válaszok alább láthatóak, gyakoriság szerinti sorrendben.

És hogy min lepődtem meg? Mivel munkám eredménye jó esetben szemmel látható, olyan válaszokat vártam volna, hogy „eltünteti a bőrtüneteimet”, „meggyógyít”, vagy „olyan lesz a bőröm, mint korábban”. De nem. Egy válasz sem vonatkozott szigorúan véve a szemmel látható eredményre, sokkal inkább az orvos személyére, vagy az orvos-beteg kapcsolatra. Sőt, az első három válasz a betegek majdnem kétharmadától származik, úgy, hogy egyszerre több tulajdonságot is említettek, tehát ezek kiemelten fontos elvárásoknak tűnnek, amikor bőrgyógyászati ellátást vesznek igénybe. Mindenképpen tanulságos, ugyanakkor – legalábbis általam – nem várt válaszok.

Meg kell jegyeznem, hogy a felmérést valóban beteg, bőrtünetek miatt jelentkező páciensek között végeztem – tehát nem esztétikai bőrgyógyászati kliensekkel, akik amúgy egészségesen kérnek valamilyen, őket „szebbé” tevő kezelést. Izgalmas lesz ugyanezt a felmérést az ő körükben is elvégezni. 

A bejegyzést írta:

Megosztom:

Facebook
LinkedIn
WhatsApp
Nyomtatás
Email