exc-5a086cd1419202915075ddec

Ne dőlj be ennek a 6 szépségápolási tévhitnek!

A minap egy hírportálon olvastam egy szépségápolással foglalkozó cikket, amelyben az arcbőr öregedése elleni lehetséges teendőket taglalták. Mint – sajnos – már megszokott, ebben is szembejött velem számos olyan tévhit és semmitmondó, ámde jól hangzó (marketing)sallang, amelyeknek semmi köze a tudományos alapokon nyugvó bőrápoláshoz. Lássuk ezeket az egyébként gyakori, de fals állításokat és tanácsokat, pontokba szedve, amelyeket szakmai (és személyes) véleményem követ.

  • A harmincas éveink előtt nyoma sincs a keratózisnak, azaz az elszarudosásnak. Hál’ Istennek, hogy VAN nyoma, hiszen az elszarusodás bőrünk alapvető tulajdonsága. Elszarusodás nélkül a bőr úgy nézne ki, mint például egy vízhólyag alapja annak megnyílásakor. Az egészséges szaruréteg védi a bőrt, és egyenletes textúrát biztosít. A kóros elszarusodás (diszkeratózis) már egészen más: ezt az UV-sugárzás (is) okozza, a bőr megvastagodik, fénytelen, viasz-szerű lesz. Ez a kóros elszarusodás pontokban is jelentkezhet, mint apró “bőrkeményedések”, ez akár daganat-megelőző állapotot is jelenthet.
  • A mosolyvonalak a korai fénykárosodás jelei. A “mosolyvonalakat” (ahogy a neve is mutatja) az arc, ebben az esetben a száj körüli mimikai izmok működése okozza, és semmi köze a fénykárosodáshoz. Utóbbi finom, apró ráncokat okoz, ezek általában 50 éves kor körül jelentkeznek először. A mimikai ráncokat kozmetikumokkal nem lehet eltüntetni, erre való az okozó izmok bénítása botulinum toxinnal. Megjegyzem, kozmetikumokkal nagyjából semmilyen ráncot nem lehet eltüntetni, maximum a nagyon finom, sekély ráncokat, de ezeket is csak azért, mert hidratálásuk a bőr (átmeneti, értsd: néhány órán át tartó) megduzzadását okozza, és ez (átmenetileg) feltöltheti ezeket.
  • A megfelelő folyadékbevitel felel a bőr optimális hidratáltságáért. Bárcsak! Ha ez így lenne, nem lenne száraz bőrű ember. Sajnos hál’ Istennek (bocsánat, ezt nem lehetett kihagyni) a szervezetünk ennél okosabb, és a szükségesnél több folyadékot a veséink vizelet formájában kiválasztják. Az emberi test kínosan ügyel arra, hogy fenntartsa belső egyensúlyát, ami ha megbomlik, annak súlyos következményei vannak. Ezért nem lehet többek között “lúgosítani”: a szervezet úgynevezett pufferrendszerei azonnal kiegyenlítik az ingadozásokat (ha a test pH-értéke egy századdal (!!) megváltozik, az halálos is lehet). Tehát egészséges a sok folyadék, de a bőrünknek gyakorlatilag nem számít.
  • Arcradírozásra heti egyszer szükség van. Az arcadírozás, amit általában valamilyen mechanikai módszerrel végeznek, hihetetlenül nagy stresszt jelent a bőrnek, főleg a viszonylag vékony arcbőrnek. Irritációt, gyulladást, breakoutok (irritáció okozta gyulladásos “kiütés”) megjelenését okozhatja. Sokkal kíméletesebb a kémiai arcradír, amikor is enyhe hatású savakkal (gyümölcssav, szalicilsav, stb.) távolítjuk el az elhalt hámsejteket – ezt azonban koncentrációtól függően akár naponta is alkalmazhatjuk, és bátran a napi bőrápolási rutin részévé tehetjük, feltéve ha az adott hámlasztó hatású kozmetikum nem tartalmaz irritáló összetevőket (lásd korábbi posztjaimban).
  • Csak 100%-ban természetes anyagokat használjunk. A bio nem egyenlő a hatásos és biztonságos bőrápolással. A körömvirág is természetes, mégis okozhat ekcémát. Sőt, a leggyakoribb irritáló anyagok pont a növényi eredetű kivonatok és illatanyagok (pl. citrusfélék, levendula, fahéj, borsmenta). Ja, és még valami: ha valami bio, az nem fog feltétlenül jobban felszívódni a bőrbe – igazából nagyon ritka az az összetevő, ami a bőrből tényleg felszívódik és a keringésbe kerül, ezeket azonban csak bonyolult (és drága) gyógyszertechnológiai módszerekkel képesek előállítani.
  • Tévhit, hogy a szemkörnyék bőre arckrémmel ápolható, hiszen itt a bőrnek más a szerkezete. Nem, a fenti állítás maga a tévhit. A szemkörnyék bőre pontosan olyan szerkezetű, mint a bőr mindenhol máshol, csak vékonyabb (lásd a lenti szövettani képeket), és ezért irritációra hajlamosabb. Az ok, amiért külön szemkörnyék-ápoló kozmetikumokat készítenek, az egyrészt a profitszerzés (ezek általában drágábbak, mert hát ugye a szemkörnyéknek megkülönböztetett ápolás – és árazás – jár), másrészt maga a tény, hogy ez a vékony bőr ténylegesen könnyebben irritálódik, és ez utóbbit alá is írom. De egy viszonylag kevés aktív hatóanyagot tartalmazó hidratáló krém ugyanúgy használható a szemek köré, mint bárhová.

Megosztom:

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp
Megosztás itt: print
Print
Megosztás itt: email
Email
Az első magyarországi YouTube-csatorna bőrgyógyászatról és nemi gyógyászatról
vlog
Friss blogbejegyzések, hírek, rendelőm akciói elsőkézből, hírleveleimből
hírlevél

Hasonló posztok a témában